Új társasházak alapításához, vagy meglévő társasházak alapító okiratának módosításához földmérő által készített alaprajzot kell benyújtani a földhivatalba. Az alaprajzokat a földhivatal ellenőrzi, majd visszaadja. Ezután a teljes dokumentáció (alapító okirat + használatba vételi engedély + társasházi alaprajz) benyújtható a földhivatalba. Újonnan épített társasház esetében a teljes épületet ábrázolni kell a társasházi alaprajzon, míg az alapító okirat módosításakor csak a módosítással érintett terület alaprajzát kell elkészíteni.

A társasházi alaprajz elkészítésének menete:

  1. A feladat megbeszélése a földmérővel
    Az első lépéskor a legfontosabb tisztázni, hogy milyen meglévő adat áll rendelkezésre. Három eset fordulhat elő:
    1. ha az épület terve digitális formátumban áll rendelkezésre. Ekkor azt „csak” át kell átalakítani a földmérési jogszabályoknak megfelelő formátumra
    2. az épületről papír alapú alaprajz áll rendelkezésre. Ekkor a helyszínen ellenőrizni kell azt, hogy a terveken szereplő adatok megegyeznek-e a valóságban mért adatokkal, épületek kialakításával, történt-e esetleg változás
    3. az épületről semmilyen adat nem áll rendelkezésre, így a társasházat teljes egészében fel kell mérni
  2. A felmérés elvégzése – amennyiben szükséges
  3. A földmérési dokumentáció elkészítése
    A földmérő irodai feldolgozás során elkészíti a földhivatalba beadandó munkarészeket
  4. Földhivatali záradékolás
    A földhivatal ellenőrzi, hogy a földmérési munka a jogszabályoknak megfelelően történt-e. Ez a folyamat a záradékolás.
  5. A dokumentáció átadása
    A földmérő a földhivataltól visszakapott, záradékolt alaprajzokat átadja a megrendelőnek.

A társasházi alaprajz készítésének költségei:

  • munkadíj: egyedi ajánlat alapján
  • földhivatali adatszolgáltatás díja: 4 000 Ft
  • földhivatali záradékolás díja: 800 Ft / albetét

A munkadíj a rendelkezésre álló adatok minőségétől függően változik.

Áraink nettó árak, és a 27%-os Áfá-t nem tartelmazzák!

Vissza a Földmérésre

Kérem a gyorsabb ügyintézés érdekében az üzenetben szíveskedjen megadni:

  • a felméréssel érintett földrészlet Település és helyrajzi szám (hrsz) adatait
  • és telefonszámát,

hogy kollegánk mihamarabb feltudják venni Önnel a kapcsolatot.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy "Földmérési tevékenységet" Győr-Moson-Sopron megyében vállalunk!

Köszönjük

 

Kapcsolat